Pályázatok

NCA működési pályázat 2009 2009. január 14.
Az NCA Észak-alföldi Regionális Kollégiuma pályázatot hirdet a civil szervezetek működésének támogatására. A pályázat kódja: NCA-EA-09

A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja szervezetek működéséhez való hozzájárulás, mind eszköz, mind infrastruktúra, mind humánerőforrás tekintetében, melyek elősegítik a szervezet fejlődését, működését.

A támogatásra rendelkezésre álló keret: 549 800 000 Ft

A pályázatok benyújtásának határideje: 2009. február 27.

Pályázatot azon társadalmi szervezetek vagy alapítványok nyújthatnak be,

a) amelyeket a bíróság 2008. január 1. előtt jogerősen nyilvántartásba vett, az alapszabályuknak, illetve alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják, és

b) az Észak-alföldi régióban (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben) van a székhelyük, valamint

c) az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) regisztráltak.

A tevékenységét - önbevallás alapján - legalább 7 megyére kiterjedő hatókörrel végző civil szervezet csak az országos hatókörű szervezetek támogatási kollégiumához nyújthat be működési pályázatot, ennél kisebb hatókörű szervezet pedig csak a székhelye szerint illetékes regionális kollégiumokhoz!

Azon szervezetek, amelyek 1 200 000 Ft vagy azt meghaladó támogatási összegre pályáznak, kizárólag elektronikus úton nyújthatják be pályázataikat.


A pályázat benyújtását megelőzően regisztrálniuk kell az internetes pályázatkezelő rendszerben a www.esf.hu honlapon.

További információk az internetes pályázáshoz >>

A papíralapú pályázatot és mellékleteit 1 eredeti és 2 másolati, egymástól külön rendezett és lefűzött példányokban, zárt borítékban vagy csomagban kell benyújtani. Az eredeti példányt "eredeti" felirattal kell megjelölni, és ebben az eredeti adatlapokat kell elhelyezni. A mellékleteken kérjük feltüntetni a pályázó szervezet nevét. A Regisztrációs Nyilatkozatot és a pályázatot együttesen is be lehet nyújtani a Kezelőszervezethez.

Papíralapú pályázatot és a Regisztrációs Nyilatkozatot az alábbi postacímre kell beküldeni:
ESZA Kht. Hazai Programigazgatósága

1590 Budapest, Pf.:102.

Vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig az alábbi címen:
ESZA Kht. Hazai Programigazgatóság
1134 Budapest, Váci út 45. C épület II. emelet

Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati kategória kódját! (NCA-EA-09)

A pályázás részletes feltételeit, így a támogatható szervezetek körét, a támogatás formáját és mértékét, a támogatható költségek körét, a pályázat benyújtásával kapcsolatos információkat a pályázati kiírás és a pályázati útmutató tartalmazza.

A részletes pályázati kiírás és útmutató megtekintése >>

További információk:

A pályázati kiírás és a pályázati útmutató elektronikus úton letölthető honlapunkról, valamint a www.nca.hu honlapról, illetve az ESZA Kht. kérés esetén postai úton is eljuttatja az érdeklődő civil szervezetek számára.

A pályázati kiírás emellett személyesen is átvehető 9.00 és 16.00 óra között az ESZA Kht. (1134 Budapest, Váci út 45. C épület II. emelet), valamint a megyei civil szolgáltató központokon keresztül.

A pályázattal kapcsolatban további információkat a megyei civil szolgáltató központokban, illetve az ingyenesen, hétfőtől csütörtökig 9.00-15.00 óra között, pénteken 9.00-14.00 óra között hívható 80/204-453 telefonszámon, valamint az info@nca.hu e-mail címen is kaphatnak.

Információs napok:

Az ESZA Kht. és a civil szolgáltató központok együttműködése keretében a civil szolgáltató központok megyénként 1-1 információs napot szerveznek a pályázattal kapcsolatos tájékoztatás céljából. Az információs napok pontos helyéről és időpontjáról a későbbiekben tájékozódhatnak honlapunkon, a www.nca.hu honlapon, valamint a civil szolgáltató központok honlapjain.

[Forrás: www.esf.hu]
 

<< vissza





 
.


  civil.info.hu hírek:

  Eseménynaptár



Partnereink:


www.ecivil.hu