Campus Fesztivál

2017. július 25.

Köszönjük, hogy ennyien kilátogattatok hozzánk a Campus Fesztivál Civil Falujába! Íme néhány fotó még a rendezvényről.







Campus Fesztivál

2017. július 21.

Szeretettel várunk ma is a EFOP-1.3.5-16-2016-00191 programunk keretében a Campus Fesztiválon a Civil Faluban!

Zárórendezvény




Köszönjük szépen, hogy az eső ellenére ennyien eljöttetek a szombati zárórendezvényünkre Bagamérba!

Jó kis nap volt!

Advent




Az adventi gyertyagyújtások a Hajdúsági Civilek Napja kapcsán létrejött informális civil kerekasztal találkozóin megfogalmazott igény alapján szerveződtek meg, úgy, hogy ezeknek minden alkalommal egy-egy helyi szervezet adott otthont. Így a fiatalok egyúttal megismerkedtek a helyi közösségek életével, működésével is.

November 24-én a települési önkormányzat, december 4-én az önkéntes tűzoltók és polgárőrök, december 11-én a Vöröskereszt és a Karitasz, december 18-án a CKÖ és a Roma Láng Egyesület volt a házigazda. Ez utóbbi alkalommal – az összefogás eredményeként – több, mint 100 hátrányos helyzetű roma és nem roma gyermeket tudtunk karácsonyi ajándékkal meglepni.

Táncoktatás




A fiatalok igényeire alapozva roma és nem roma táncfoglalkozások keretében folytatódott a közösségfejlesztés, ennek keretében hétvégenként eddig 10 alkalommal volt tánctanulás. A tánctanulás mellett közös műsorszámokat is megterveztek a résztvevők, ezeket az Advent négy vasárnapján, közös gyertyagyújtással egybekötött eseményeken adták elő.

Közösségfejlesztési folyamat




Elkezdődött a közösségfejlesztési folyamat az általános iskolás és a középiskolás diákok számára. A programelemek a kultúra, hagyományápolás mellett a résztvevők közösséggé kovácsolását is szolgálták.
A folyamat elindítását az őszi szünetre időzítettük, október 29-én Bagamérban volt az első közösségfejlesztő alkalom, ahol játékos csapatépítő feladatokkal mutattuk be a programelem céljait a fiataloknak. A közösségfejlesztő szakember mellett részt vettek a feladatok összeállításában és lebonyolításában az egyetemista mentorok is.

Sajtóközlemény

 

ELINDULT A HU07-0200-B2-2016 AZONOSÍTÓSZÁMÚ – HOZUNK - VISZÜNK CÍMŰ PROJEKT

 

A Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület az álmosdi Roma Láng Egyesülettel partnerségben, 2016. június 06. és 2017. március 31. között valósítja meg Hozunk - Viszünk című, HU07-0200-B2-2016 azonosító számú projektjét, mely projekt az EGT alap támogatási rendszer „Roma és nem-roma interkulturális párbeszéd elősegítése” pályázati program keretében 21.301.011,- Ft vissza nem térő támogatásból valósul meg

Jelen projekt célja az álmosdi és bagaméri roma fiatalok, illetve a Debreceni Egyetem hallgatóinak szemléletformálása, a roma közösségek aktív részvétel melletti fejlesztése, a társadalmi szolidaritás növelése, valamint új párbeszéd-csatornák kialakítása és a hátrányos térség fejlesztése. A projekt keretében programunk két elsődleges célcsoportja közötti interkulturális párbeszéd valósul meg, közösen szervezett és megvalósított fejlesztő és szabadidős programokon keresztül, mely közös munka eredményei nagy látogatottsággal bíró rendezvényeken jelennek meg a projekt során. A programelemek többsége a fiatalok és civil szervezetek önkéntes együttműködéseként valósul meg, amely lehetőséget biztosit az aktív kapcsolatépítésre, ezáltal hozzájárul a projekt eredményeinek fenntartásához.

 

Kapcsolat:

Név: Hamvas László
Telefon/fax: 0630/9787558
Email: hamvas.laszlo@gmail.com

 

„A projekt/program az EGT Alapok és a Norvég Alapok támogatásával valósul meg.”

 

Munkáltatói Fórum

 

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Ezúton szeretném felhívni figyelmét a 2015. március 17-én megrendezésre kerülő ingyenes munkáltatói fórumunkra, melyen meghívott szakértők adnak tájékoztatást a duális szakképzéssel, gyakornoki lehetőségekkel kapcsolatban.

Amennyiben részt kíván venni az eseményen, kérem, 2015. március 16-ig jelentkezzen a kapcsolat@ekarrier.hu E-mail címen!


A fórum további részleteiről a mellékelt meghívóban olvashat.

Tisztelettel:
Papp Anita
Munkaerő-piaci szolgáltatásszervező

 

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal által engedélyezett ÚJ KÉPZÉSEINK

 

Munkáltatói kapcsolattartó: 60 óra
Vállalkozói ismeretek képzés: 60 óra
Digitális kompetenciafejlesztés: 60 óra
Munkaerő-piaci szolgáltatás szervező: 120 óra
Felkészítés önkéntességre: 30 óra

A képzésekről érdeklődni
Papp Anitánál:
Telefon: 306809523
E-mail: hajducivil@gmail.com

 

 

Hello Halloween: gépeinket is támadják a zombik


Védelem tippek a téli időszakra

A divatos Halloweeni időszak tapasztalatai után a következő ünnepek előkészületeként is érdemes megfontolni és betartani néhány rendkívül egyszerű javaslatot, amivel megvédhetjük számítógépeinket, kütyüjeinket az online veszélyektől. A vezető, proaktív védelmet kínáló biztonságtechnológiai vállalat, az ESET kutatói most a Halloweeni tapasztalatok alapján adnak védelmi tippeket.

Négy tipp arra, hogy miként kerüljük el a “legfélelmetesebb/legijesztőbb” online kalandokat Halloweenkor:

  • Legyünk óvatosak a Halloween tárgyú e-mailekkel.
  • Halloween, mint minden más ünnep, külön figyelmet kap. A támadók ilyenkor a social engineering (pszichológiai manipuláció) használatával próbálják meggyőzni áldozatukat az általuk küldött fertőzött levél ártatlanságáról. Ha nem várunk hasonló tárgyú leveleket, akkor inkább egyszerűen ne nyissuk meg ezeket az e-maileket, mert könnyen áldozatokká válhatunk.
  • Frissítse az antivirus megoldásokat a számítógépén és a mobil eszközein. Ha még nem rendelkezik ilyennel, akkor telepítsen egyet. Mára már egyáltalán nem menő a “Tudom mit csinálok az interneten, nekem nincs szükségem védelemre!” és az “Én biztonságos platformot használok.” kifogások. A mai kártevők már kihasználják a böngészőben található biztonsági réseket, így amint meglátogatjuk a fertőzött oldalt, már kattintás nélkül elkezdik megfertőzni a számítógépünk. Korábbi megfigyelések alapján Halloweenkor az ilyen típusú támadások száma növekszik.
  • Állítsa be a frissítések rendszerességét és automatikus indítását.
  • Túl sok programot használunk már ahhoz, hogy egyesével manuálisan frissítsük őket a számítógépünkön. Még szerencse, hogy be tudjuk állítani automatikusra a frissítések elindulását. Ne feledjük, hogy minden szoftvert frissíteni kell, nem csak az operációs rendszert, a böngészőket és az antivirus programokat. Fontos, hogy a PDF olvasó, a Java, az Office programok és a videó lejátszó is mindig naprakész legyen, így minimalizálhatjuk rendszerünk sérülékenységének veszélyét.
  • Figyeljünk, ha a neten keresgélünk:
  • Halloween ideje alatt a Google, Bing vagy Yahoo felületeken a fertőzött oldalak jobb elérést igyekeznek elérni etikátlan, nem engedélyezett keresőoptimalizálási módszerek (BlackHat SEO) segítségével, így könnyebben kattinthatunk veszélyes oldalakra. Ebben az időszakban még jobban figyeljünk a kattintásainkra és védjük számítógépünk és mobil eszközeinket antivirus programokkal, amelyek segítenek felismerni az ilyen típusú veszélyeket is.

 

Az ESET-ről:
A több mint 25 éves, díjnyertes NOD32 technológiát kifejlesztő ESET a proaktív védelem úttörője, az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója. A vállalat piacvezető a fenyegetések észlelésében és megelőzésében. Az 1987-ben megjelent ESET NOD32 Antivirus világelső az elnyert Virus Bulletin "VB100” díjak számát tekintve, illetve a vizsgálatok 1998-as fennállása óta eddig minden szabadon terjedő vírust vagy férget észlelt és kivédett. Az ESET NOD32 Antivirus, ESET Smart Security és az ESET Cyber Security (biztonsági megoldás Mac-re), valamint a mobiltelefonok és táblagépek védelmét biztosító ESET Mobile Security a legajánlottabb biztonsági megoldások közé tartoznak, a termékekben milliók bíznak meg világszerte. A vállalat központja Szlovákiában, Pozsonyban található, regionális terjesztési központokkal rendelkezik San Diegóban (USA), Buenos Airesben (Argentína) és Szingapúrban, valamint irodái vannak São Paulóban (Brazília) és Prágában (Csehország). Az ESET több mint 180 országban, köztük Magyarországon, rendelkezik kiterjedt partneri hálózattal. További információ: www.eset.hu

A Sicontactról:
A Sicontact Kft. az egyik legjelentősebb, IT biztonsággal foglalkozó hazai szoftverdisztribútor. Mottója és küldetése, ami köré termékportfolióját kialakította: „biztonság a digitális világban”. A Sicontact Kft. Magyarországon az
ESET NOD32 technológiára épülő termékeivel mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben meghatározó piaci szereplő. A cég 2007-ben megszerezte az ESET ausztriai képviseletét, így azóta regionális piaci szereplőként tevékenykedik. A Sicontact kizárólagos magyarországi disztribútora a Unified Threat Management (UTM) hálózatbiztonsági eszközök terén piacvezető Cyberoam termékeinek, valamint portfóliójában megtalálható a helyi és távoli rendszerdiagnosztika, a hálózatfigyelés, a távvezérlés és a licencmenedzsment terén kiemelkedő képességekkel rendelkező AIDA64 szoftver is.

A Sicontact Kft. több ízben elnyerte a kitüntető Business Superbrands díjat. Az ESET Smart Security programcsomagot többször is az év antivírus megoldásának választották. A Sicontact Kft. az ESET szoftvereit a lehető legrugalmasabb konstrukciókban kínálja. Az ESET biztonsági szoftverek licencelése során a gyorsan változó körülményeket is figyelembe veszi, így például az ESET szoftverek a licencidőszak alatt bármikor újratelepíthetők az adott számítógépre, továbbá az unilicenc konstrukció keretében a munkaállomásokon a megvásárolt ESET licenccel egyaránt használhatók a Windows, Linux és Mac operációs rendszerre fejlesztett ESET termékek, így az operációs rendszer cseréje esetén nem szükséges új licencet vásárolni. A Sicontact Kft. az ESET szoftverekhez és a Cyberoam termékeihez díjmentes terméktámogatást és távsegítséget biztosít, mind az otthoni, mind a vállalati felhasználók számára, így az ügyfelek jelentős időt és pénzt takarítanak meg.

További információ:
Benedikt Károly
+36-30-984-4904
LWp Kommunikáció
karoly.benedikt@lwpk.hu

 

Hello Halloween : amit a botnetekről tudni kell

 

A zombik ünnepén érdemes megemlékezni az öt legfélelmetesebb zombi botnetről is, amelynek gyűjtését alább találhatják.

Mi is az a zombi botnet?
Zombi számítógépnek hívjuk azokat a gépeket, amelyeket bizonyos típusú távolról irányítható rosszindulatú programokkal fertőznek meg, így átveszik felettük az irányítást. A zombi hálózatok felépítése és károkozása akár egy poszt apokaliptikus filmes forgatókönyvvel is felér. Néhány ezek közül gyakorlatilag kiirthatatlan - mindig az árnyékban leselkedik egy “élőhalott”, hogy egy újabb katasztrófát indítson el. Az ESET összeállította a véleménye szerinti öt legfélelmetesebb zombi hálózat listáját:

Storm – A legrégebbi malware a listán, az egyik legkorábbi botnet, amely olyan technikákat kezdett alkalmazni, amely a későbbi kártevők alapja lett. A gyorsan és nagymértékben terjedő kártevő tíz millió Windows rendszerű gépet fertőzött meg. Ez volt az első olyan nagyobb botnet is, amely anyagi jövedelmet hozott a tulajdonosainak. 

Conficker – Fénykorában több millió Windows gépet fertőzött meg: egyes számok szerint több mint 15 milliót. A filmekben is, ha egy, az életünket kockáztató, elsöprő erejű katasztrófa közeleg, akkor egy szakértői csoport kialakítása a legkézenfekvőbb mód a védekezés elkezdésére. Itt sem volt ez másképpen: olyan nagymértékben terjedt a fertőzés, hogy megalakították a Conficker Working Group nevű csoportot, mely aztán felvette a harcot a károkozóval. Hat évvel az első felfedezése óta, még a mai napig léteznek megfertőzött számítógépek szerte a világban.

Zeus – Ez a malware nem egyszerűen csak egy sikeres botnet, hanem egy olyan kártevő is, amely online banki kódokat lopott különféle fertőzött mobil eszközökről (Symbian, Windows Mobile, Android és Blackberry). 2012-ben az US Marshals technikai csapata győzte le a botnetet. A kártevőt létrehozók nem tétlenkedtek: az eredeti botnetből elraktározva egy darabot újraélesztették Gameover Zeus néven, amelyet csak idén nyáron sikerült az FBI és partnereinek hatástalanítania. De még ez sem volt elég ennek a “ragadozónak”: még egyszer feltámasztották a zombi hálózatukat. A tavalyi év Cryptolocker nevű vírusát is a Zeus különböző variánsai terjesztették.

Flashback – Azoknak az embereknek, akik abban a hitben éltek, hogy a Macintosh gépeket nem lehet vírussal fertőzni, ez a kártevő kisebb-nagyobb sokkot jelentett. Bebizonyosodott, hogy a Mac gépek is ugyanúgy “kaphatnak” vírust, sőt a megfertőzött gépek hatalmas botnetek részévé is válhatnak. Az Apple gépek nagy része, mintegy 600 000 számítógép fertőződött meg ebben a nagy erejű támadásban világszerte. Ez a botnet most éppen nem aktív, de bármikor azzá válhat.

Windigo – Látszólag ez a botnet is ugyanolyan, mint a többi: fertőzött gépekről lop el adatokat, vagy kéretlen leveleket küld szét a világba. Akár még kedvelhetnénk is ezt a zombit, mivel a többihez képest “csak” néhány tízezer gépet fertőzött meg. Viszont úgy néz ki, hogy a botnet alkotói szépen lassan építik fel zombi hadseregüket, így egy időre mindig láthatatlanná válhatnak és megbújhatnak. A több tízezer Windigo által megfertőzött Linux alapú számítógép illetve szerver pedig addig is több millió emberhez juttatja el a vírust.

Az ESET-ről:
A több mint 25 éves, díjnyertes NOD32 technológiát kifejlesztő ESET a proaktív védelem úttörője, az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója. A vállalat piacvezető a fenyegetések észlelésében és megelőzésében. Az 1987-ben megjelent ESET NOD32 Antivirus világelső az elnyert Virus Bulletin "VB100” díjak számát tekintve, illetve a vizsgálatok 1998-as fennállása óta eddig minden szabadon terjedő vírust vagy férget észlelt és kivédett. Az ESET NOD32 Antivirus, ESET Smart Security és az ESET Cyber Security (biztonsági megoldás Mac-re), valamint a mobiltelefonok és táblagépek védelmét biztosító ESET Mobile Security a legajánlottabb biztonsági megoldások közé tartoznak, a termékekben milliók bíznak meg világszerte. A vállalat központja Szlovákiában, Pozsonyban található, regionális terjesztési központokkal rendelkezik San Diegóban (USA), Buenos Airesben (Argentína) és Szingapúrban, valamint irodái vannak São Paulóban (Brazília) és Prágában (Csehország). Az ESET több mint 180 országban, köztük Magyarországon, rendelkezik kiterjedt partneri hálózattal. További információ: www.eset.hu

A Sicontactról:
A Sicontact Kft. az egyik legjelentősebb, IT biztonsággal foglalkozó hazai szoftverdisztribútor. Mottója és küldetése, ami köré termékportfolióját kialakította: „biztonság a digitális világban”. A Sicontact Kft. Magyarországon az
ESET NOD32 technológiára épülő termékeivel mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben meghatározó piaci szereplő. A cég 2007-ben megszerezte az ESET ausztriai képviseletét, így azóta regionális piaci szereplőként tevékenykedik. A Sicontact kizárólagos magyarországi disztribútora a Unified Threat Management (UTM) hálózatbiztonsági eszközök terén piacvezető Cyberoam termékeinek, valamint portfóliójában megtalálható a helyi és távoli rendszerdiagnosztika, a hálózatfigyelés, a távvezérlés és a licencmenedzsment terén kiemelkedő képességekkel rendelkező AIDA64 szoftver is.

A Sicontact Kft. több ízben elnyerte a kitüntető Business Superbrands díjat. Az ESET Smart Security programcsomagot többször is az év antivírus megoldásának választották. A Sicontact Kft. az ESET szoftvereit a lehető legrugalmasabb konstrukciókban kínálja. Az ESET biztonsági szoftverek licencelése során a gyorsan változó körülményeket is figyelembe veszi, így például az ESET szoftverek a licencidőszak alatt bármikor újratelepíthetők az adott számítógépre, továbbá az unilicenc konstrukció keretében a munkaállomásokon a megvásárolt ESET licenccel egyaránt használhatók a Windows, Linux és Mac operációs rendszerre fejlesztett ESET termékek, így az operációs rendszer cseréje esetén nem szükséges új licencet vásárolni. A Sicontact Kft. az ESET szoftverekhez és a Cyberoam termékeihez díjmentes terméktámogatást és távsegítséget biztosít, mind az otthoni, mind a vállalati felhasználók számára, így az ügyfelek jelentős időt és pénzt takarítanak meg.

További információ:
Benedikt Károly
+36-30-984-4904
LWp Kommunikáció
karoly.benedikt@lwpk.hu

 

EVSlehetőség !


Magyar önkénteseket is keresünk EVS projektünkhöz BODRUMba – TÖRÖKORSZÁG!
Fogadó szervezet: Bodrum Dance Club Association
Projekt kezdete: 2015. január 1.
Projekt vége: 2015. augusztus 1.
Időtartam: 7 hónap
Az elvégzendő munkához kapcsolódó TEVÉKENYSÉGEK:
- Erasmus+ program és maga az EVS népszerűsítése azáltal, hogy az egyesület magazinjába, weboldalra, blogba írsz cikkeket és az ifjúság részére rendezvényeket szervezel Bodrumban.
- A fogadó szervezetnek készítesz promotáló anyagokat pl. poszterek, brossúrák, hírlevelek, rövidfilmek, beharangozó videók.
- Csatlakozol a klub tevékenységeihez a helyi lakosokkal együtt.
- Információs standokon és a fesztivált népszerűsítő pultban dolgozol Bodrum központjában és a környező városokban, hogy reklámozzuk a Bodrum Tánc Fesztivált.
- A Bodrum Dance Club EVS Irodájában dolgozol a többi önkéntessel. Az irodai munka során a jövőbeni együttműködés reményében új kapcsolatokat keresel a program országok tánc és ifjúsági klubjai körében.
- A fesztivál ideje alatt segíted a fesztivál bizottság tagjait a partnerországok közötti eligazodásban.
- Nem formális találkozókon bemutatod a helyi közösségnek az országod, városod, valamint a kultúrád.
- Részt veszel azokon a helyi és nemzeti projektjeinken, amikben a Bodrum Dance Club Projekt Fejlesztő Iroda részt vesz vagy levezényel.
- Olyan tevékenységeket fejleszthetsz vagy alkothatsz, amik támogatják a helyi közösségek bevonását az EVS projektekbe.
A munkaterv rugalmas lehet köszönhetően a fesztivál szervezésében bekövetkező változtatásoknak és egyéb felmerülő projekt eseményeknek. Azonban az önkéntest ezekről mindig tájékoztatjuk. Az önkéntes munkaórái nem haladhatják meg a heti 35 órát.
Ha érdekel a lehetőség, kérjük, küldd el hozzánk angol nyelvű önéletrajzodat motivációs leveleddel együtt. További információért megtalálsz minket a következő elérhetőségen:
Email : evs@bodrumdans.com

 

Meghívó !- Debrecen 

 

„eKARRIER” - Elektronikus Munkaerő-piaci Adatbázis és Karrier Pont Hálózat

 

 

Munkáltatói Fórum a Növekedési Hitelprogramról



A CSAT Egyesület, a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület, valamint a Szociogramm Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kis- és középvállalkozások részére ingyenes tájékoztató délelőttöt tart, ahol bővebb és aktuális felvilágosítást kapnak az érdeklődők a növekedési hitelprogramról, tapasztalatairól és lehetőségeiről vállalkozásokban.

 

Program:
09:30 – 10:00 Regisztráció


10:00 – 10:15 eKARRIER Program bemutatása
Előadó: Kovács Zsuzsanna - projektmenedzser Ekarrier Program


10:15 – 10:35 Kérdések és válaszok a Növekedési Hitelprogramról
Előadó: Dr. Morvai Gábor jogász, Pénzügyi Tanácsadó Irodaház

 

11:00 – 11:20 „OTP Bank - Növekedési hitelprogram a vállalkozások szolgálatában” Előadó: Mészáros Zoltán, OTP Bank


11:30 – 11:50 KKV-k pályázati lehetőségei a 2014-2020-as ciklusban
Előadó: Poór Gábor, Európa Terv Kft.

12:00 Szendvicsebéd


Helyszín: Hotel Óbester (Debrecen, Péterfia u. 49.)
Időpont: 2014.09.23. (kedd)
A programon való részvétel ingyenes!
Jelentkezés: kapcsolat@ekarrier.hu
Jelentkezési határidő: 2014. 09. 22.(hétfő) 12.00-ig
Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy a létszám limitálva van, a jelentkezés sorrendjét tudjuk figyelembe
venni!
Parkolási lehetőség biztosított!

Meghívó itt.

 

 

 

 

Meghívó !  - Berettyóújfalu

 

„eKARRIER” - Elektronikus Munkaerő-piaci Adatbázis és Karrier Pont Hálózat

 

 

Munkáltatói Fórum a növekedési hitelről, tapasztalatai és lehetőségei

 

A CSAT Egyesület, a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület, valamint a Szociogramm Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kis- és középvállalkozások részére ingyenes tájékoztató délelőttöt tart, ahol bővebb és aktuális felvilágosítást kapnak az érdeklődők a növekedési hitelprogramról, tapasztalatairól és lehetőségeiről vállalkozásokban.

 

Program:
09:30 – 10:00 Regisztráció


10:00 – 10:15 eKARRIER Program bemutatása
Előadó: Kovács Zsuzsanna - projektmenedzser Ekarrier Program


10:15 – 10:35 KKV-k pályázati lehetőségei a 2014-2020-as ciklusban
Előadó: Poór Gábor, Európa Terv Kft.


11:00 – 11:20 Kérdések és válaszok a Növekedési Hitelprogramról
Előadó: Dr. Morvai Gábor jogász, Pénzügyi Tanácsadó Irodaház


11:30 – 11:50 „OTP Bank - Növekedési hitelprogram a vállalkozások szolgálatában” Előadó: Mészáros Zoltán, OTP Bank


12:00 Szendvicsebéd
Helyszín: Civil Udvar (Berettyóújfalu, Toldi Miklós u. 3. – szemben a Penny Markettel)
Időpont: 2014.09.25. (csütörtök)
A programon való részvétel ingyenes!
Jelentkezés: kapcsolat@ekarrier.hu
Jelentkezési határidő: 2014. 09. 24.(szerda) 12.00-ig
Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy a létszám limitálva van, a jelentkezés sorrendjét tudjuk figyelembe
venni!
Parkolási lehetőség biztosított!

Meghívó itt.

 

 

 

 

Meghívó ! 

 

„eKARRIER” - Elektronikus Munkaerő-piaci Adatbázis és Karrier Pont Hálózat

 

 

Munkáltatói Fórum a növekedési hitelről, tapasztalatai és lehetőségei

 

A CSAT Egyesület és a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület, a Szociogramm Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara együttműködésével kis- és középvállalkozások részére ingyenes
tájékoztató délelőttöt tart, ahol bővebb és aktuális felvilágosítást kapnak az érdeklődők a növekedési hitelprogramról, tapasztalatairól és lehetőségeiről vállalkozásokban.

Program:

9.30- 10.00 Regisztráció

10.00-10.15 eKARRIER Program bemutatása

10.15-10.35 Dr. Morvai Gábor jogász: Kérdések és válaszok a Növekedési
Hitelprogramról- Pénzügyi Tanácsadó Irodaház

10.50-11.20 Poór Gábor: KKV-k pályázati lehetőségei a 2014-2020-as ciklusban- Európa Terv Kft.

11.20-12.00 Mészáros Zoltán: „OTP Bank - Növekedési hitelprogram a vállalkozások szolgálatában”- OTP Bank

12.00- Szendvicsebéd

Helyszín: Hajdúböszörmény, Hajdú Rendezvényház különterme
(4220 Hajdúböszörmény, Petőfi Sándor u. 2.)

Időpont: 2014.09.16. (kedd)

Jelentkezés: kapcsolat@ekarrier.hu

Jelentkezési határidő: 2014. 09. 15.(hétfő) 12.00-ig

Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy a létszám limitálva van, a jelentkezés
sorrendjét tudjuk figyelembe venni!

Parkolási lehetőség adott a Petőfi Sándor utca teljes hosszán.

Meghívó itt.

 

 

 

Résztevevőket keresünk ! 

 

A Kalamáris Egyesület egy ukrán-román-magyar uniós, határmenti projektbe keres résztvevőket. A projekt a vitakultúra fejlesztését szolgálja, Debate Youth Line a program címmel. Május 29-31 között kerül megrendezésre a következő vita turnus Ivano-Frankivszkban (Nyházától 400 km-re), ahova olyan felnőtteket és fiatalokat keresünk, akik szívesen megtanulnák, majd átadnák a vita módszert. A résztvevőknek teljes ellátást kapnak, Ukrajnába történő utazást, Nyíregyházáig történő utazást és utasbiztosítást is térítenek a szervezők.

A résztvevők érvényes útlevéllel kell, hogy rendelkezzenek !!!

 

Az angol nyelvű program mellékelve a felhívás alatt.

Jelentkezni Groska Évánál lehet groskaeva@gmail.com email címen, vagy a 30/777-9056-os tel.számon, vagy közvetlenül a Éva facebook oldalán..

Az angol nyelvű program mellékelve.

Kalamáris Egyesület

 

EVS Önkéntest keresünk Olaszországba!

 

 

Az Erasmus+ program Európai Önkéntes Szolgálat keretében 1 fő, 30 év alatti fiatal jelentkezését, aki kedvet érez eltölteni 5 hónapot egy közép-olaszországi Panta Rei öko farmon. Időtartam: 2014. 08. 01 –  2014.12. 31.

Az EVS során biztosított támogatások:

* az oda-vissza út 90%-ban támogatott,

* havi zsebpénz,

* teljes körű kötelező AXA biztosítás,

* nyelvtanulás biztosítása.

Kritériumok
Munka:

* szívesen végez mindennapos gazdasági munkákat (pl. állatetetés, óltakarítás, veteményezés, száraz fa gyűjtése, olajbogyó szüretelése és olajkészítés, télikert előkészítése, a közvetlen környezet tisztántartása)

* elvégzi a házon belüli teendőket (pl. besegítés a takarításban, főzésben, kisebb-nagyobb javításokban, alkalmanként vályogtéglák készítése szalmából és sárból)

* lehetőség van arra, hogy segítse és támogassa az üzemeltető szakmai munkáját az ifjúsági cserékkel, gyerektáboroztatással, családok pihenésével/vakációjával kapcsolatosan

Személyiség:

* 30 év alatti fiatal,

* idegen nyelvtudás: olasz vagy spanyol/ portugál/ francia,

* nyitottság a munkavégzés, az ottani életstílus és az emberek iránt,

* rugalmasság, gyakorlatiasság (ún. empirikus tanulás = munkavégzés közbeni tanulás).

Életstílus:

* tiszteli és érdeklődik az környezet, a fenntartható fejlődés, a biológiai gazdálkodás témája és az ilyen jellegű életstílus iránt,

* elfogadja, hogy izolált Öko környezetben fog eltölteni 5 hónapot, aminek az alapja a környezettudatos fenntartása (pl. kevés vízhasználat, kevés húsfogyasztás, tüzeléses fűtés, komposztálás),

* nem jelent gondot számára megosztani az ételét, személyes életterét,

* szívesen végrehajtja a számára kiosztott feladatokat és elfogadja a hierarchikus közösségi életet.

Egyéb elvárások: idegen nyelvű önéletrajz készítése és egy részletes kérdőív kitöltése. A végleges kiválasztást Skype interjú előzi meg a fogadó és a küldő szervezet munkatársaival.

Jelentkezési határidő: 2014 május 31.

Jelentkezéseket a következő email címeken várjuk:
hajducivil@gmail.com
eurodeskdebrecen@gmail.com

A szállásról és környékéről képek, videók, infók:

Info

Kérdőív
www.pantarei-cea.it


Munkáltatói Fórum

 

"e-Karrier" - Elektronikus Munkaerőpiaci Adatbázis és Karrier Pont Hálózat

 

Munkáltatói Fórum az új Ptk.-ról

 

A CSAT Egyesület és a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekéert egyesület kis és középvállalkozások részére ingyenes tájékoztató délelőttöt tart, ahol a megváltozott Polgári Törvénykönyv (Ptk.) gazdasági társaságokat érintő változásait mutatják be a meghívott szakértők.

 

Program meghívó itt.

 

Diplomamentő Program

Európai Önkéntes Szolgálat MEXIKÓBAN

 

A Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület 18-30 év közötti fiatalt keres Európai önkéntes szolgálatra 6 hónapos időtartalomra Mexicóba. Az önkéntessel szemben elvárt követelmények:

- spanyol és angol nyelv ismerete (alap szinten),

- lelkes, nyitott, toleráns,

- szeret fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozni,

- csapatjátékos és szeret új dolgokat tanulni.

Az önkéntes szolgálat lehetséges helyei:

  • Ocotlán, Jalisco
  • México City
  • Toluca
  • Chiapas
  •  Puebla

Időpontja : 2014.06.04. – 2014.12.03., 6 hónap.
A jelentkezés módja e-mailen önéletrajz és motivációs levél elküldésével a megadott email címre.
Az EVS program által nyújtott előnyök:

  • - oda-vissza utazási költség térítés (90%van fedezve),
  • - szállás biztosítása, fogadó családoknál történő elszállásolás,
  • - étkezés a program teljes ideje alatt,
  • - vízum költség (100%ban fedezve),
  • - biztosítás (100%ban fedezve),
  • - zsebpénz 70€ /hó,
  • - 30 órás spanyol nyelvtanfolyam.

További információt kérhetnek az egyesület munkatársától Enyedi Imrétől az alábbi címen: imre.enyedi@gmail.com.

 

 

Sajtóközlemény

 

A Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület a TÁMOP 2.6.2 pályázat keretében, „Kapacitásbővítés a munkaerőpiaci felzárkózásért” című projektjét 2014. január 31-én befejzete. A pályázat során egyesületünknél minőségbiztosítási rendszer bevezetésre került sor, továbbá az alábbi 11 szolgáltatásra való jogosultságokat szerezte meg:

  • Egyéni álláskeresési tanácsadás
  • Munkaerő-piaci információk nyújtása munka iránt érdeklődőknek
  • Munkaerő-piaci információk nyújtása munkáltatóknak
  • Állás-és képzési börze szervezése
  • Pályaválasztási kiállítás szervezése
  • Vállalkozóvá válást elősegítő tanácsadás
  • Álláskeresési technikák átadása tréning
  • Álláskereső klub foglalkozás szerv Igényfeltáró csoportos foglalkozás tartása Pályaorientációs Csoportos
  • Foglalkozás tartása Pályatanácsadás -
  • Pályaválasztási tanácsadás

 

Üdvözlettel: Bánfalvi Győző

szakmai vezető

 

Pályázati Felhívás

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. magyarországi lakhellyel rendelkező polgárai számára közlekedésbiztonsági fotópályázatot hirdet meg 2014. március 01. - 2014. május 31. közötti időintervallumban


"FEKEN TARTOTT LENDÜLET" címmel.


Az alkotóktól olyan kreatív és figyelemfelhívó pályaműveket várunk, amelyek alkalmasak a különböző közlekedői csoportok közlekedési kultúrájának fejlesztésére, közlekedői magatartásuk pozitív irányú befolyásolására, a közlekedés sokszínűségének kifejezésére.

Részletek:

itt

 


Karácsonyi ajándékot kaptak a berettyóújfalui Arany János Gyermekotthon lakói

 

A Haha Egyesület minden évben adományt gyűjt az ünnepi időszakban a berettyóújfalui Arany János Gyermekotthonnak, ahol hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok élnek több, 2010. évben felújított helyszínen.
2013. decemberében az Egyesület adománygyűjtéséhez csatlakozott a Tudásklaszter Társadalom és Vidékfejlesztési NKft. is, mely a „RE-NA-TA” – Regionális Női Atipikus Alkalmazások című, TÁMOP 1.4.3-10/2-2F-2011-0012. számú projektje keretében a gyermekotthonban lakóinak hasznos szabadidő eltöltéséhez tudott hozzájárulni az adományok által.
A Gyermekotthon lakói a 2013. december 19-én átadott ajándékokat egy karácsonyi – betlehemes műsorral köszönték meg a két szervezet munkatársainak, melyet követően egy közös szakmai beszélgetéssel zártak a közösségi rendezvény résztvevői.

 

©2013 Haha Egyesület

ESZA

eset_logo