2009 áprilisában az ESZA Kht.
megyei sajtótájékoztatók keretében tájékoztatja a helyi
médiát a humánfejlesztési pályázatok tekintetében az
egyes megyék által elért eredményekről. Április 17-én
délelőtt a szabolcsi, délután a hajdúsági újságírók
találkozhattak az ESZA Kht. vezetőivel és az adott megye
kiemelkedő eredményt felmutató pályázóival a megyeszékhelyeken.
Kiemelten eredményes Szabolcs és Hajdú-Bihar megye a humánfejlesztési pályázatok terén - mondta el Nagy Balázs, az ESZA Kht. uniós programigazgatója a sajtótájékoztatókon. A két megye már az első Nemzeti Fejlesztési Terv humán pályázatain is különösen eredményesen szerepelt: 2004-2008 között Szabolcsból (10%) és Hajdú-Biharból (8%) nyújtották be az összes beérkezett pályázat közel ötödét. Nagy Balázs hozzátette: A 2007-ben elindult Új Magyarország Fejlesztési Terv esetében ez a trend nem változott.
A 2009. március végén lezárt adatok szerint az ESZA Kht.-hoz országosan eddig benyújtott 1482 pályázatból 172 érkezett Szabolcsból, 116 pedig Hajdú-Biharból, ezzel a képzeletbeli dobogó első illetve harmadik fokán állnak.
Az ESZA Kht. kiírásaiban a Közép-Magyarországi Régiót
leszámítva országosan eddig megítélt mintegy 41 milliárd
forintos ÚMFT támogatásból közel 5 milliárd jutott a
két megyének. Az I. Nemzeti Fejlesztési Tervvel együtt
2004 óta pedig összesen már 9 milliárd forintot nyertek
a szabolcsi és 7,8 milliárdot a hajdú-bihari humán pályázatok
- összegezte a kiemelkedő eredményeket a programigazgató.
[Forrás:www.esf.hu]