FELHÍVÁS
a Nemzeti Civil Alapprogram civil jelöltállítási rendszerében való részvételre
Azok a civil szervezetek, amelyek bejelentkeznek az
NCA civil jelöltállítási rendszerébe, egy-egy képviselőjükön
keresztül elektori gyűléseken választhatják meg a Nemzeti
Civil Alapprogram Tanácsának és kollégiumainak civil
delegált tagjait. Erről a Nemzeti Civil Alapprogramról
szóló 2003. évi L. törvény 12-13. §-ai, valamint a törvény
végrehajtási rendeletének, a 160/2003. (X. 7.) Korm.
rendelet 1-5. §-ai rendelkeznek. A civil jelöltállítási
rendszerbe azok az
országos (legalább
hét megyére kiterjedő) és
regionális
(legalább egy megyére kiterjedő)
hatókörű civil
szervezetek jelentkezhetnek be és állíthatnak
elektort, amelyek szándékukat e felhívásban meghatározott
módon jelentik be.
Az érvényes bejelentkezéshez szükséges dokumentumok:
1. a civil szervezet hatályos létesítő okiratának egyszerű másolata (erre záradékként rá kell vezetni a szervezet képviselőjének aláírásával hitelesített nyilatkozatát arról, hogy a másolati példány az eredetivel mindenben megegyezik),
2. a civil szervezet székhelye szerinti megyei (fővárosi) bíróság által a szervezet hatályos adatairól kiállított 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat (eredeti példány),
3. valamint a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003.
évi L. törvény végrehajtásáról szóló 160/2003. (X. 7.)
Korm. rendelet melléklete szerinti, megfelelően kitöltött
nyilatkozat (eredeti példány). Az adatlap kitölthető
és benyújtható a
www.nca.hu
honlap "elektori rendszer" menüpontjára kattintva.
A felsorolt dokumentumokat postai úton kell eljuttatni
az ESZA Kht. 1590 Budapest Pf. 102. címre. A borítékra
írják rá: "NCA ELEKTOR".
A postára adás határideje: 2008. szeptember 30.
A határidőn túl postára adott jelentkezések nem fogadhatók el. A jogszabályban foglaltaknak megfelelő módon bejelentkezett civil szervezetek bejelentkezésük érvényességéről, valamint az elektori gyűlés helyéről és idejéről értesítést kapnak.
Felhívom azon civil szervezetek figyelmét, amelyek 2005-ben bejelentkeztek a civil jelöltállítási rendszerbe, hogy elektoruk mandátuma lejár a Tanács megválasztására összehívott elektori gyűlések összehívását megelőző napon. A 160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet 4.§ (1) bekezdése értelmében a civil szervezetek civil jelöltállítási rendszerben történő részvétele csak a 2008. évi ismételt bejelentkezés elfogadását követően lehetséges.
A bejelentkezéshez szükséges nyilatkozat és annak kitöltését
segítő program megtalálható a
www.nca.hu
honlapon, ahol a civil jelöltállítási rendszer további
információi is folyamatosan elérhetőek. További információ
kérhető az ESZA Kht. Ügyfélszolgálatától is a 06-80-204-453
vagy a 06-1-273-4250 telefonszámon és az
info@nca.hu
e-mail-címen.
Szűcs Erika sk.
szociális és munkaügyi miniszter
A jelentkezéssel kapcsolatos információk az alábbi honlapon megtalálhatóak:
http://www.nca.hu/?page=elektor/list
A NCA civil jelöltállítási rendszerébe történő
bejelentkezést
támogató program elérése:
https://www.nca.hu/elektor/?page=formfill&form_id=3
Letölthető dokumentumok:
160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet melléklete szerinti
nyilatkozat:
http://www.nca.hu/download.php?fil_id=7213
Kitöltést segítő
nyilatkozat minta:
http://www.nca.hu/download.php?fil_id=7215