2008. április 1-jén lépett hatályba a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény.
A törvény célja, hogy a hazai és az európai uniós forrásból származó támogatások minden külső befolyástól mentesen kerüljenek kiosztásra. Sem a döntés előkészítése, sem a döntés meghozatala során nem fordulhat elő, hogy illetéktelen magánérdekek veszélyeztessék a támogatás céljának megvalósulását. Ennek érdekében a törvény széleskörű kizárási szabályokat tartalmaz: nem pályázhat, támogatásban nem részesülhet az állami vezető, a regionális fejlesztési tanács elnöke, a fejlesztési ügynökség vezetője, a döntéselőkészítésben közreműködő, illetve maga a döntéshozó. Az érintettek hozzátartozói és gazdasági érdekeltségük is a kizárt körbe tartoznak. A civil szféra és a politika éles elválasztása érdekében az előkészített, a közpénzekből finanszírozott támogatások átláthatóságáról szóló törvény öt évre kizárja az államháztartásból, uniós forrásból vagy nemzetközi megállapodás alapján nyújtott nem normatív támogatásokból azokat a társadalmi szervezeteket, egyházakat, szakszervezeteket és alapítványokat, amelyek párttal együttműködési megállapodást kötöttek, közös jelöltet állítottak, vagy - időkorlát nélkül - amelyek képviseleti szervében párt országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati képviselői ülnek.
A törvény alkalmazása szempontjából nem releváns, hogy milyen célra fordíthatóak az odaítélt pénzügyi eszközök, így a törvény hatálya a fejlesztési és beruházási célú támogatások mellett a működési és egyéb célokra fordítható támogatásokra is kiterjed.
A törvény a kizárási szabályok érvényesülése érdekében
bejelentési és nyilvánosságrahozatali szabályokat tartalmaz.
Így a közpénzekből finanszírozott minden támogatás -
a támogatásról szóló döntés meghozatalának formájától
függetlenül - átláthatóvá, a nyilvánosság által ellenőrizhetővé
válik. Valamennyi pályázatot egy központi honlapon
(www.kozpenzpalyazat.gov.hu
illetve
www.magyarorszag.hu)
közzé kell tenni a nyertesek és a nyert összeg megjelölésével,
valamint a pályázat teljesítését igazoló beszámolóval
együtt.
A törvény szigorú szankciórendszert rendel alkalmazni az összeférhetetlenség ellenére támogatást szerzőkkel szemben. A támogatás egészét késedelmi pótlékkal együtt kell visszafizetni. A kizárt pályázó a kizárástól számított két évig más támogatást sem szerezhet.
A legteljesebb adatnyilvánosság érdekében a törvény egyértelművé teszi a támogatásokkal kapcsolatos adatkezelési szabályokat. Csak olyan adatokhoz való hozzáférés tagadható meg, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna. Így a támogatások esetében sem megismerhetők például a technológiai eljárásokra, a műszaki megoldásokra, a gyártási folyamatokra, a munkaszervezési és logisztikai módszerekre vagy a know-how-ra vonatkozó adatok.
A törvény az összeférhetetlenségi szabályok megszegésével benyújtott pályázatok esetében rendelkezik a pályázatok kötelező kizárásáról. Ez a rendelkezés tehát egyrészt vonatkozik azokra a pályázatokra, amelyeket a 6. §-ban meghatározott, a pályázaton való indulásból eleve kizárt * személyek nyújtanak be, illetve azokra a 8. §-ban (2) meghatározott személyek által benyújtott pályázatokra is, amelyek esetében a közzétételi kötelezettséget a pályázó elmulasztotta. Az összeférhetetlenségi szabályok betartása feletti kontroll egyik leghatékonyabb biztosítéka, hogy a pályázatból történő kizárást bárki, tehát adott esetben a pályázaton szintén induló, ellenérdekű fél is kezdeményezheti.
A pályázatból történő kizárásról a döntést hozó szerv vagy személy soron kívül határoz, ebben a döntésben a kezdeményezéssel érintett személy nem vehet részt. Amennyiben a döntéshozó szerv vagy személy a törvény szabályainak megszegését állapítja meg, az érintett pályázat automatikusan elutasítottnak minősül; ha pedig ezt nem állapítja meg, a döntéshozatali eljárás tovább folytatódik az érintett pályázó részvételével.
A törvényben fogalt követelmények betartásának biztosítékát jelenti az a kötelezettség is, hogy a pályázóknak a pályázati anyaghoz csatolniuk kell nyilatkozatukat arról, hogy nem tartoznak a 6. §-ban felsorolt, a pályázaton történő indulásból kizárt személyi körbe. Ez az előírás azzal jár, hogy amennyiben egy pályázó szándékosan valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, akkor nemcsak a törvényben foglalt szankciókkal kell számolnia, hanem adott esetben okirat-hamisítás miatt büntetőjogi felelősségre vonással is.
Amennyiben a pályázati eljárás során beépített garanciák ellenére mégis olyan pályázó részesülne támogatásban, aki a törvény rendelkezései alapján nem lett volna erre jogosult, a törvény további következményként a pályázat elfogadására, érvényesnek nyilvánítására vonatkozó döntés** érvénytelenné nyilvánítására ad lehetőséget. Az érvénytelenné nyilvánított döntés alapján kötött szerződés semmis, és ebben az esetben a támogatásban részesülő személynek a folyósítás és a visszafizetés időpontja közötti időszakra eső késedelmi kamattal együtt vissza kell fizetnie.
A döntés érvénytelenné nyilvánítását a döntéshozatalt követő két éven belül lehet döntést hozó szerv vezetőjénél vagy a döntést hozó személynél kezdeményezni. A döntéshozatalt követő hat hónapon túl, illetve a pályázatban foglaltak megvalósítását követően a szankciók nem alkalmazhatók, az esetleges büntetőjogi felelősség és a két évig tartó kizárás ugyanakkor továbbra is fennáll. Az érvénytelenné nyilvánítás kezdeményezésére bárki jogosult. A kezdeményezésről annak beérkezése után 15 napon belül kell dönteni.
A
törvény teljes szövege itt olvasható>>
*6. § (1) Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban
a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként
közreműködő vagy döntéshozó,
b) a kizárt közjogi tisztségviselő,
c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,
d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló
gazdasági társaság,
**e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi
szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló
jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége,
amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő,
az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja,
tisztségviselője, a társadalmi szervezet, az egyház
vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének
tagja,
f) az a társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet,
illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon
szervezeti egysége,
fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési
megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon
bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),
fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal
közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti
vagy helyi önkormányzati választáson,
g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a 13. § alapján a honlapon közzétették.
(2) Az (1) bekezdés e) pontját nem kell alkalmazni a regionális fejlesztési tanács által törvény előírása alapján létrehozott társaságra, ha a támogatás célja a fejlesztési támogatások elosztása intézményrendszere működésének támogatása, továbbá olyan támogatás, amelynek előkészítésében, lebonyolításában a társaság nem vesz részt, illetve a támogatással kapcsolatos döntésre befolyással nem rendelkezik.
(3) A Nemzeti Civil Alapprogram tanácsa és kollégiumai által elbírált pályázatok tekintetében az (1) bekezdés e) pontja nem akadálya annak, hogy olyan társadalmi szervezet, alapítvány, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége pályázzon, amelyben a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó személy, vagy ennek közeli hozzátartozója vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja.
(4) Ha a (3) bekezdés szerinti pályázatról a döntést a Nemzeti Civil Alapprogram kollégiuma hozná, a Tanács elnöke a pályázat elbírálására olyan kollégiumot jelöl ki, amely tekintetében nem áll fenn az (1) bekezdés e) pontja szerinti kizáró ok.
(5) Az (1) bekezdés e) pontja alkalmazásában nem minősül alapítványnak a külön törvény alapján létrehozott, a párt működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítvány.
8. § (1) Ha a pályázó
a) a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő
vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban
áll,
b) nem kizárt közjogi tisztségviselő,
c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,
d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló
gazdasági társaság,
e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi
szervezet, egyház vagy szakszervezet, amelyben az a)-c)
pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány
kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője
vagy a társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti
szervének tagja,
köteles kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő
közzétételét a pályázat benyújtásával egyidejűleg.
(2) Ha az érintettséget megalapozó körülmény a pályázat benyújtása után, de a támogatási döntés előtt következik be, a pályázó köteles 8 munkanapon belül kezdeményezni e körülménynek a honlapon történő közzétételét.
(3) Ha a pályázó a közzétételt határidőben nem kezdeményezte, támogatásban nem részesülhet.
[Forrás:www.esf.hu]